Ede névnapja
155 éve

1871 – Kikiáltották a párizsi kommünt, ami szocialista államszervezet volt.

1871. 03. 18. Történelem

A kommün a párizsi községtanács, franciául: Commune de Paris. Blanqui–proudhoni szocialista államszervezet. A kommün kikiáltását sok munkástüntetés előzte meg. Március 28-án megválasztották a kommün (Párizsi Községtanács) tagjait. A tagok nem mind voltak kommunisták és marxisták, voltak köztük radikálisok, republikánusok is. A kormány kilenc bizottságból állt, a magyar Frankel Leó volt a közmunkabizottság elnöke. Úgy gondolták, hogy Franciaország a községtanácsok szövetsége lesz majd. Számos szociális intézkedést hoztak (nyolcórás munkaidő, a gyárak államosítása). A porosz hadsereg és a versailles-i kormánycsapatok együttes túlereje azonban felülkerekedett a párizsi munkásság erőin, így a kommünt május 21 és május 28 között leverték, az elfogott kommünárdokat kivégezték.

Hozzászólások

Dobai Miklós

Dr. Váry Albert 1922-ben kiadott könyvének (A vörösuralom áldozatai Magyarországon. Reprintben is megjelent) előszavában írja, hogy a Párizsi Kommün után, az abban való részvétel miatt 17 ezer embert végeztek ki. Ennek ellenére a francia nyelv nem ismer olyan fogalmat, hogy fehérterror.

Szólj hozzá Te is!