1849 – Elkezdődött a kápolnai ütközet, a 1848-as szabadságharc egyik nagy csatája.

Egy Magyar

A kápolnai csatában 1849. február 26-27-én a magyar honvédsereg nem szenvedett vereséget, bár a csatatér az császári és királyi csapatok kezén maradt, akik nem aknázták ki a helyzetet, és visszavonultak Budára. Ténylegesen a Görgei-hadtest nem tudott beavatkozni, miután Görgei - "nem találván meg a főhadiszállást" késedelmesen vette volna fel a harcérintkezést. Klapka elfelejtette biztosítani a Siroki-völgyet, így a visszavonulás elkerülhetetlen volt. A szabadságharc egyetlen kétnapos ütközetének mérlege valójában a "döntetlen" felé hajlott, hiszen egyik fél sem érte el stratégiai célját, bár Windisch-Grätz, a Császári és Királyi hadsereg vezetője túlértékelte a csatát, és azt jelentette, hogy „a lázadó hordákat iszonyú mennyiségben pusztította el”. Ennek hatására adta ki I. Ferenc József, aki a hadvezéri jelentést komolyan vette, 1849. március 4-én az olmützi alkotmányt. A későbbiek – tavaszi hadjárat – igazolták, hogy a magyar hadtestek megőrizték ütőképességüket, harckészségüket, Windisch-Graetz jelentése tehát mindenképpen túlzás volt.

A csata legfőbb tanulsága, hogy a lengyel tábornok, Henryk Dembiński kinevezése szerencsétlen választásnak bizonyult. Dembiński titkolózó, bizalmatlan természete, lobbanékony, indulatos magatartása már eleve nem nyerte el a magyar hadtestparancsnokok rokonszenvét. A csata levezénylésében pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a fővezéri posztra. Ezért Szemere Bertalan a kápolnai fiaskó után le is váltotta.