Benjámin névnapja
76 éve

1950 – Japánban megszületett Victoria Principal amerikai színésznő, a Dallas-sorozat Pamelája.

1950. 01. 03. Született Film/Média

Fukuoka-ban született, teljes neve: Victoria Ree Principale. Apja, Victor Principal olasz származású amerikai katona volt, akit különböző támaszpontokra vezényeltek, míg édesanyja, Berthe Ree Veal Írországból került Amerikába. Szüleivel bejárta a fél világot, balettot tanult, majd kamaszként az autóversenyzett. 19 évesen lett Miss Miami, ekkor kezdődött fotómodell karrierje. Londonban a Királyi Akadémián színészetet, közben gyógymasszázst tanult, különös tekintettel a speciális porckorong-károsodásra. Orvosi masszázsból oklevelet is szerzett. Első komolyabb filmszerepét Charlton Heston mellett a Földrengés című 1974-es filmjében kapta. Az igazi sikert és ismertséget az 1978-ban indult Dallas című tévésorozat hozta meg számára, melyben Pamela Ewingot alakította Patrick Duffy oldalán. A szerep miatt Golden Globe-díjra is jelölték. 9 év után (1987-ben) elhagyta a sorozatot. Produceri irodát nyitott, és sorra gyártotta a filmeket, melyekben néha szerepelt is. Utoljára a 2000-ben forgatott Titánok (Titans) című sorozatban láthatta a magyar közönség, mely a Dallashoz hasonló családregény, és ebben Victoria immár anyaszerepben mutatkozott.

Hozzászólások

Eddig nem érkezett hozzászólás ehhez a bejegyzéshez.

Szólj hozzá Te is!